„A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy szerepet vállaljunk, össze­fogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommá: dolgozzunk." - Templom és iskola

Pünkösdre hangolódva Márton Áron püspök nyomdokain

Szeretettel invitáljuk a pünkösdre hangolódó vendégeket, hogy ismerjék meg, honnan indult a huszadik századi Erdély egyik legnagyobb jelentőségű közéleti személyisége, az erdélyi katolikus egyházmegyét 42 évig szolgáló Márton Áron püspök, milyen értékek alakították és erősítették egyéniségét már kisgyermek korától.

Időpont: 2017. június 2., péntek, indulás autóbusszal Csíkszeredából 9.30-kor, visszaérkezés Csíkszeredába: 19.00 órakor.


Ha Ön is erőt merítene a felcsíki táj és épített örökség szépségeiből, ha személyesen is megismerkedne a püspök örökségét ápoló felcsíkiakkal, a változatos tevékenységeket, helyszíneket és élményeket garantáló programunkban nem fog csalódni.

Az autóbusz reggel 9,30-kor indul a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium kollégiuma mögötti (központi park melletti) parkolóból, 25 perc múlva érkezik Csíkkarcfalvára.

A Székelyföld legszebb erődtemplomai között számon tartott templom a helyiek gondos örökség-ápolásának is szép példája. Itt, és a program során meglátogatott többi templomban is Hegedűs Enikő művészettörténész segít, hogy Felcsík történelmi, művészettörténeti látleleteinek értékét megértsék, megérezzék.

Innen csak 10 percre található Csíkszentdomokos, a „székely püspök” szülőfaluja, amelynek nehéz történelmi örökségekkel terhelt, ám Márton Áron püspök egyénisége által beragyogott múltját történelmi séta során, helyi idegenvezetők közreműködésével ismerhetik meg. 

A püspök életútját, és egyben Erdély 20. századi történetét bemutató, interaktív tárlatvezetést követően a helyi hagyományos mesterségekkel is megismerkedhetnek, majd a környék természeti szépségeit feltáró szekérút után ízelítőt kapnak a helyi gasztronómiából is.

Az ebédet és a pihenést követően az utóbusz – úton Csíkszereda felé – tesz egy kis kitérőt Oldalcsík felé, hogy megálljanak egy kis sétára a magányosan álló Szent János-templomnál, amely mintha elhelyezkedésével, illetve a környező mezők szépségével is Istent dicsérné, miközben híven őrzi három évszázad egyedülálló művészeti értékeit. Az autóbusz visszaérkezése este 7 órára várható.

A programon való részvétel ÁRA személyenként 75 RON (5000 HUF), a részvétel bejelentkezéshez kötött.

Jelentkezési határidő: május 30., kedd, déli 12.00 óra

Részletek az alábbi elérhetőségeken:

Sándor Edit, tel. +4 0753990667

Lázár Csilla, tel. +4 0741484716

martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro

www.martonaronmuzeum.ro

https://www.facebook.com/MartonAronMuzeum/

Szervező intézmény(ek):

Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért

Csíkszentdomokos Polgármesteri Hivatala

Áradat Egyesület, Csíksomlyó

Ádám Gyula fotói: Csikkarcfalva_Adam_Gyula